Rembrandt

Rembrandt (eredeti nevén: Rembrandt Harmenszoon van Rijn (Leiden, 1606. július 15. – Amszterdam, 1669. október 4.) a világ egyik legismertebb festője, az egyik legjelentősebb 17. századi holland művész.

Önarckép

Alkotásai abban az időszakban születtek, amelyet a művészettörténészek Holland Aranykornak, illetve „arany évszázadnak”, vagy egyszerűen Rembrandt korának neveznek (kb. a 17. század). Ebben az időben volt csúcspontján a holland kultúra, tudomány, kereskedelem, katonai és politikai hatalom.

Hendrickje ágyban

Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott. Számos önarckép fűződik a nevéhez, összesen körülbelül száz (ha beleszámítjuk a majd 20 metszetet is). Ezekből megismerhetjük Rembrandtot, az embert, a kinézetét, de – ami ennél jóval fontosabb – képet alkothatunk az érzelmeiről és gondolatairól is, ahogyan az ábrázolásokon a balszerencse és a bánat ráncokat szánt a homlokára.

Éjjeli őrjárat

A munkáinak egyik fő különlegessége a fény-árnyék játék, az erős kontrasztok gyakori használata, amely szinte bevonja a szemlélőt a festménybe. Másik jellegzetesség a drámai, igen életszerű jelenet, amelyből hiányzik az a erőltetett hivatalosság, amit kortársai gyakran ábrázoltak. Szintén kiemelhető az az érzékenység, amellyel az embereket ábrázolta.

"Dr. Nicolaes Tulp anatómiai előadása", Mauritshuis Múzeum, Hága

Közvetlen családját – feleségét, Saskiát, fiát, Titust és élettársát, Hendrickjét – gyakran kiemelt helyen szerepeltette a festményein, beleértve a mitológiai, bibliai, vagy a történelmi témákat.

Juhász Gyula: Örökség (prózai írások)

REMBRANDT

Háromszáz éve született Rembrandt, a legnagyobb hollandus festő, a németalföldi művészet Shakespeare-je. Három század nem ártott, csak használt az ő óriási zsenijének. Mert Rembrandt is a korát megelőző és örökké új lángész típusához tartozik. A modern festészet egyik legelső és legnagyobb előhírnöke ő. Az első festő, akinek "levegő" van a képein, igazi, éltető levegő. A fény és árny csodálatos játéka is először az ő hatalmas képein jelentkezik. Ő és az olasz Correggio az úgynevezett claire-obscur, a helldunkel első zseniális alkalmazói. Valamint Shakespeare az első modern drámaíró, aki az egyéniséget, a szabad, természetes embert állítja elénk, éppen úgy Rembrandt az a festő, aki a modern kép egyéniségét, jellemét, lelkét találja meg és mutatja be: az élő és éltető, vibráló levegőt, fényt és árnyat.

És valamint Shakespeare-t is leszorította az első polcról a százados epigonság, a lassú haladás, Rembrandt is későn foglalta el az őt megillető királyi trónt a műtörténet hierarkiájában. A "klasszikus", a "szép" Raffael sokáig elvonta a világ figyelmét a modern, a realista Rembrandt elől. De nemcsak nagy forradalmi erő ez a háromszáz éves művész, de van az ő alkotásaiban valami örök emberi is. Minden kor más és más tanulságot, gyönyörűséget merít az ő végtelen nagyságának szemléletéből. A barbizoni iskola győzelme, szóval az impresszionista irány diadala egyszersmind az ő festői lángeszének elismerése, érvényesítése volt és ameddig a festészet megmarad annak a fényt és színt és formát reveláló művészetnek, ami ma, addig Rembrandt mint élő és éltető erő fogja irányítani, nevelni és gyönyörködtetni a jövendő nemzedékeket. Az ő három százados ünnepe nem emlékezés, hanem igazi apoteózis.

Szeged és Vidéke, 1906. július 15.