Kis versek. Szállongó pernyéi
egy bús, halottas fáklyafénynek.
Kis ideig majd fenn lebegnek,
minthogyha foltjai lennének
a szeplőt hányt, közönyös égnek...
(Vác, 1954. dec. Éhségsztrájkom 5.-ik napján.)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gérecz Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gérecz Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. október 23., szombat
Gérecz Attila: Hagyatékom
Kis versek. Szállongó pernyéi
egy bús, halottas fáklyafénynek.
Kis ideig majd fenn lebegnek,
minthogyha foltjai lennének
a szeplőt hányt, közönyös égnek...
(Vác, 1954. dec. Éhségsztrájkom 5.-ik napján.)
Gérecz Attila: Krisztus
(Töredék elveszett versből)
Görnyesztő a kereszt vérrel és gyalulatlan.
Vádol az emberi bűn, s arcba facsarja a vért.
Sorsa, ha rózsafüzér s amulett a töviskoszorúknak,
Lourdesi palackokká ócskul a vérveríték!
S jaj! a fehérkesztyűs alamizsnák istene lettél,
holmi aranyborjúk koldus utánzata csak!...
Kisfogház 1954.
Görnyesztő a kereszt vérrel és gyalulatlan.
Vádol az emberi bűn, s arcba facsarja a vért.
Sorsa, ha rózsafüzér s amulett a töviskoszorúknak,
Lourdesi palackokká ócskul a vérveríték!
S jaj! a fehérkesztyűs alamizsnák istene lettél,
holmi aranyborjúk koldus utánzata csak!...
Kisfogház 1954.
Gérecz Attila: Lelkem csöppnyi volt
Karácsony táján volt. A lázam
elérte már a negyven fokot.
A tűz dobolt, s az angyal haján, láttam,
vörös lángnyelvekkel osztozott.
Anyám inget foldott, míg késő este lett.
Az öreg varrógép zúgott, zötyögött.
Lelkem csöppnyi volt csak, majdhogy elesett
a paplan virágai között.
Csak téptem őket, s hetvenkedtem (hiszen
már sírba értem): “Olyan szomorú vagy
anyácskám. Ugye, akinek viszem
tán meg se látja oly iszonyú nagy?”
Az ingecske szállt, s a két foltozott lyuk,
“Istenem, segítsd meg”, sírt, reszketett,
s én danásztam vígan, ahogy este szoktunk:
“Anyukát, apukát és engemet.”
“Kisfiam, ki gyermeket sírni hallott,
a szépen halt virágnak is örül...”
s anyácskám a virágokra hullott,
s a fehér gyolcs borult rá legfölül.
S én vittem őket kacagva: fényesebb
csokrot még senki sem kötözött!
Lelkem csöppnyi volt csak, majdhogy elesett
a paplan nagy virágai között.
(Márianosztra, 1955.)
elérte már a negyven fokot.
A tűz dobolt, s az angyal haján, láttam,
vörös lángnyelvekkel osztozott.
Anyám inget foldott, míg késő este lett.
Az öreg varrógép zúgott, zötyögött.
Lelkem csöppnyi volt csak, majdhogy elesett
a paplan virágai között.
Csak téptem őket, s hetvenkedtem (hiszen
már sírba értem): “Olyan szomorú vagy
anyácskám. Ugye, akinek viszem
tán meg se látja oly iszonyú nagy?”
Az ingecske szállt, s a két foltozott lyuk,
“Istenem, segítsd meg”, sírt, reszketett,
s én danásztam vígan, ahogy este szoktunk:
“Anyukát, apukát és engemet.”
“Kisfiam, ki gyermeket sírni hallott,
a szépen halt virágnak is örül...”
s anyácskám a virágokra hullott,
s a fehér gyolcs borult rá legfölül.
S én vittem őket kacagva: fényesebb
csokrot még senki sem kötözött!
Lelkem csöppnyi volt csak, majdhogy elesett
a paplan nagy virágai között.
(Márianosztra, 1955.)
Gérecz Attila: Emlék
A nagy gótíves templomablak
napsugarakkal ötvözött
arany szentjei lapozgatnak
némán a fürtjeid között.
Körül hűs pompa és szilárdság.
Szobrok, fejkendős asszonyok.
S fejed szép, titkos fóliánsát
nézi az Úr, és mosolyog.
Aztán egyszerre, pillanatra,
mégis szomorú lesz az Úr;
Fejed az áhitat lehajtja,
s hajad közül elébe hull:
virág, valami régi emlék...
édes, sziromszép meztelenség!
(Márianosztra, 1956. márc.)
Gérecz Attila: Így bocskorosan
Így bocskorosan úgy-e megnevettek,
hogy márványt törni hegynek indulok?
A számon pimasz mosolygás a jelszó,
füttyöm csibészes: én is feljutok!
Nincs tömött zsákom s hegymászó botom,
segítő kezet tán egy társ sem ad,
de vihart-oldó déli szél kölyökfejemre
borzol lágy barackokat!
S a hegytetőn majd minden mezt lehántva,
én is kacagva szélnek öltözök,
karjukra fűznek mind a fénynyalábok
s eltáncolunk a fejetek fölött!
Így bocskorosan úgy-e megnevettek,
hogy márványt törni hegynek indulok?
A számon pimasz mosolygás a jelszó,
füttyöm csibészes: én is feljutok!
hogy márványt törni hegynek indulok?
A számon pimasz mosolygás a jelszó,
füttyöm csibészes: én is feljutok!
Nincs tömött zsákom s hegymászó botom,
segítő kezet tán egy társ sem ad,
de vihart-oldó déli szél kölyökfejemre
borzol lágy barackokat!
S a hegytetőn majd minden mezt lehántva,
én is kacagva szélnek öltözök,
karjukra fűznek mind a fénynyalábok
s eltáncolunk a fejetek fölött!
Így bocskorosan úgy-e megnevettek,
hogy márványt törni hegynek indulok?
A számon pimasz mosolygás a jelszó,
füttyöm csibészes: én is feljutok!
2010. február 22., hétfő
Gérecz Attila: Karácsonyi ének a börtönben
Fia képe előtt leboruló asszony,
Drága vonásain torzul a fájdalom.
Könnybefúlt hangjában mély kínok zihálnak.
– Hallod, Názáreti?
Segítsd az anyánkat!
Nedves zárkák alján összeroskadt árnyak.
Fásult, néma vággyal szent csodára várnak.
Vasrácsokon átal halvány fényre néznek.
– Hallod, Názáreti?
Peregnek az évek…
Tágult pupillákon tébolyult kín lángja.
Négy zokogva készül a mártírhalálra.
Torkához kap, s felsír álmában a gyermek:
– Hallod, Názáreti?
„Apámat ne engedd!”
Túl a szitok zaján felcsendül az ének.
Zúg, dagad, hömpölyög, felujjong a lélek.
Megrendül a börtön, recsegnek a zárak,
Rab torkok harsogják szerte a világnak:
Dicsőség Istennek, békesség a népnek:
– Hallod, Názáreti?
Hozzád száll az ének.
Drága vonásain torzul a fájdalom.
Könnybefúlt hangjában mély kínok zihálnak.
– Hallod, Názáreti?
Segítsd az anyánkat!
Nedves zárkák alján összeroskadt árnyak.
Fásult, néma vággyal szent csodára várnak.
Vasrácsokon átal halvány fényre néznek.
– Hallod, Názáreti?
Peregnek az évek…
Tágult pupillákon tébolyult kín lángja.
Négy zokogva készül a mártírhalálra.
Torkához kap, s felsír álmában a gyermek:
– Hallod, Názáreti?
„Apámat ne engedd!”
Túl a szitok zaján felcsendül az ének.
Zúg, dagad, hömpölyög, felujjong a lélek.
Megrendül a börtön, recsegnek a zárak,
Rab torkok harsogják szerte a világnak:
Dicsőség Istennek, békesség a népnek:
– Hallod, Názáreti?
Hozzád száll az ének.
Gérecz Attila: Szeretlek
Szeretlek,
mert sikoltnom kell, és visszhangra vágyom;
mert sápadt hangom mosolygássá
aranylik éjjel a szádon.
Szeretlek,
mert káromlásos, sajgó Istenhitem
hajnallá szépül, szivárványa
törik meg könnyeiden.
Szeretlek,
mert pogány gúnyom tiport minden csodán,
s te szád égő kelyhével nyújtod
legfájóbb úrvacsorám.
Szeretlek,
mert szemed kékjét szívemig ölelted,
mert feloldoztál, s elképzeltem
a lelkem és a lelked…
Szeretlek,
mert ember vagyok, fázékony, bús, gyáva,
mert betakarsz, s mert emlékeztetsz
egy szelíd elmúlásra.
Gérecz Attila (Dunakeszi, 1929. november 20. – Budapest 1956. november 7.) magyar költő, sportoló, forradalmár, 1956 hősi halottja.
Dunakeszin született értelmiségi családban. Apját korán elvesztette. Két bátyja emigrációban halt meg. Attila a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. 1946. október 23-án érkezett haza.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Mérnök apja első világháborús vitézi címe miatt nem tanulhatott egyetemen, vasesztergályos tanuló lett. Versenyszerűen sportolt. 1949-ben már a magyar öttusa-válogatott kerettagja, pisztolylövésben legyőzte Benedek Gábort, aki olimpia-i és világbajnok lett. Úszásban és lovaglásban is a legjobbak között volt.
Összeesküvés vádjával 1950. december 8-án letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek. A váci börtönbe vitték, ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit is fordította.
A sport pályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt, összeesküvés, hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kapott.
Rabként először a budapesti Gyűjtő fogházba, majd a váci börtönbe vitték, ahol a "Füveskert"-i költők, írók: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták és verselésre, műfordításra bíztatták.
1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején a váci börtönből megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt, jéghideg Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán át bejutott Budapestre. 3 nap múlva árulás következtében fogták el. Szökéséért további 3 év szigorított börtönt kapott.
A váci fogda, majd az ottani rabkórház és a pesti Gyűjtő kisfogháza (a siralomház) után a márianosztrai börtön, 30 nap szigorított magánzárka, 30 nap sötétzárka, 30 nap magánzárka, stb. következett.
Költői munkájának egyik legjelentékenyebb eredménye a börtönéveit és váci szökését megörökítő verses elbeszélése, melynek az Így bocskorosan c. kötet szerkesztése közben A börtön eposza címet adtuk. Egy másik nagyszabású és talán legutolsó börtönverse a Levél.
A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogház-ból az 1956. október 23-i Forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott író börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áron íróval közösen, végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott kiáltványából, mely a rádióban is elhangzott. Ezután néhány napig a politikai foglyok napilapjának, a Szózatnak az előkészítésén fáradozott.
November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról, egy T34-es orosz tankról reá leadott gépfegyver sorozat 1956. november 7-én kioltotta ifjú életét.
Első, ideiglenes, utcai sírja a Bp., VII. ker., Klauzál-téren volt, ahová Drechsel Mária temette el. 1957. február 11-én került sor második temetésére a Kerepesi temető (Fiumei úti Sírkert) 21-es parcellájában, a forradalom többi áldozatai közé.2001 május 8-án, 24 év elteltével helyezték vissza Gérecz Attila (és édesanyja) földi maradványait a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájába, a költő eredeti, eddig táblával megjelölt sírhelyébe.
Dunakeszin született értelmiségi családban. Apját korán elvesztette. Két bátyja emigrációban halt meg. Attila a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. 1946. október 23-án érkezett haza.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1948-ban. Mérnök apja első világháborús vitézi címe miatt nem tanulhatott egyetemen, vasesztergályos tanuló lett. Versenyszerűen sportolt. 1949-ben már a magyar öttusa-válogatott kerettagja, pisztolylövésben legyőzte Benedek Gábort, aki olimpia-i és világbajnok lett. Úszásban és lovaglásban is a legjobbak között volt.
Összeesküvés vádjával 1950. december 8-án letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. Társai közül négyet halálra ítéltek, hármat kivégeztek. A váci börtönbe vitték, ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit is fordította.
A sport pályafutást hirtelen törte derékba 1950. december 8-i letartóztatása. Többségében volt hadapródiskolás barátaival együtt, összeesküvés, hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Ügyükben négy halálos ítéletet hoztak, három társát felakasztották. Attila a koncepciós perekre jellemző súlyos ítéletet, 15 évi börtönbüntetést kapott.
Rabként először a budapesti Gyűjtő fogházba, majd a váci börtönbe vitték, ahol a "Füveskert"-i költők, írók: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint barátságukba fogadták és verselésre, műfordításra bíztatták.
1954. július 18-án, a nagy dunai árvíz idején a váci börtönből megszökött. Korábbi sportteljesítményei jelentősen közrejátszottak abban, hogy a medréből kiáradt, jéghideg Dunát átúszva, veszélyes helyzetek sorozatán át bejutott Budapestre. 3 nap múlva árulás következtében fogták el. Szökéséért további 3 év szigorított börtönt kapott.
A váci fogda, majd az ottani rabkórház és a pesti Gyűjtő kisfogháza (a siralomház) után a márianosztrai börtön, 30 nap szigorított magánzárka, 30 nap sötétzárka, 30 nap magánzárka, stb. következett.
Költői munkájának egyik legjelentékenyebb eredménye a börtönéveit és váci szökését megörökítő verses elbeszélése, melynek az Így bocskorosan c. kötet szerkesztése közben A börtön eposza címet adtuk. Egy másik nagyszabású és talán legutolsó börtönverse a Levél.
A budapesti Kozma utcai Gyűjtő fogház-ból az 1956. október 23-i Forradalom október 30-án szabadította ki. Még aznap találkozott író börtöntársaival az Írószövetség székházában, majd Tamási Áron íróval közösen, végleges formába öntötte a rabságból szabadult írók felhívását a Nemzethez. A szeretet, a megbocsátás, a nemzeti méretű összefogás eszméje sugárzott kiáltványából, mely a rádióban is elhangzott. Ezután néhány napig a politikai foglyok napilapjának, a Szózatnak az előkészítésén fáradozott.
November 4-e tragikus hajnalán keserű elszántsággal csatlakozott az utcai szabadságharcosokhoz. A Rókus kórház környékén két szovjet tankot harcképtelenné tett, de egy harmadikról, egy T34-es orosz tankról reá leadott gépfegyver sorozat 1956. november 7-én kioltotta ifjú életét.
Első, ideiglenes, utcai sírja a Bp., VII. ker., Klauzál-téren volt, ahová Drechsel Mária temette el. 1957. február 11-én került sor második temetésére a Kerepesi temető (Fiumei úti Sírkert) 21-es parcellájában, a forradalom többi áldozatai közé.2001 május 8-án, 24 év elteltével helyezték vissza Gérecz Attila (és édesanyja) földi maradványait a Fiumei úti sírkert 21-es parcellájába, a költő eredeti, eddig táblával megjelölt sírhelyébe.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
