Paul Verlaine: Uram, szerelmed megsebesített

Uram, szerelmed megsebesitett
s még mindig remeg élő sebem ajka,
Uram, szerelmed megsebesitett.

Uram, megrázott szent irtózatod
s még bennem jár a villám mennydörögve,
Uram, megrázott szent irtózatod.

Uram, tudom, hogy minden más silány,
és dicsőséged belém költözött már,
Uram, tudom, hogy minden más silány.

Márts meg borodnak hullámaiban,
s gyúrj össze asztalod szent kenyerével,
márts meg borodnak hullámaiban.

Vedd véremet, mely ki nem ontatott,
s husom, mely méltatlan a szenvedésre,
vedd véremet, mely ki nem ontatott.

Vedd homlokom, mely csak pirúlni tud,
hogy szent lábaid zsámolya lehessen,
vedd homlokom, mely csak pirúlni tud.

Vedd kezemet, mely sose dolgozott
s most kéri égő parazsad s a tömjént,
vedd kezemet, mely sose dolgozott.

Vedd szívemet, mely gőgben dobogott
s most a Golgota tövisére vágyik,
vedd szívemet, mely gőgben dobogott.

Vedd lábamat: e léha utazók
irgalmad hívására futni készek,
vedd lábamat, e léha utazót.

Vedd hangom is: e csúf, hazug zsivaj
a bűnbánat önvádjait dadogja,
vedd hangom is, e csúf, hazug zsivajt.

Vedd szememet, tévelygés csillagát.
hogy az ima könnyében megvakuljon,
vedd szememet, tévelygés csillagát.

Óh, Kegyelem s Áldozás istene,
hálátlanságom kútja iszonyú mély,
óh, Kegyelem s Áldozás istene,

Rémületnek s Szentségnek istene,
óh, jaj, bűnömet, e fekete örvényt,
Rémületnek s Szentségnek istene.

Te, Béke-Isten, Boldogság s Öröm,
tudatlanságomat és rettegésem,
Te, Béke-Isten, Boldogság s Öröm.

Te mindezt tudod, óh, s azt is tudod,
hogy nincs nálam szegényebb a világon,
Te tudod mindezt, mindezt jól tudod,

de amim van, azt most Neked ajánlom.

Szabó Lőrinc fordítása

Paul Verlaine: Csak menj tovább!

Csak menj tovább és ne emészd magad!
Az út jó, s egy a dolgod: hogy haladj
s vidd az egyetlen kincset, ami drága,
s puszta fegyvered a hadakozásra:
a lelki szegénységet s Istened.

És főként föl ne add szived reményét.
Mit számit egy kis szenvedés s sötétség?
Utad jó, s végén a halál fogad.
Igen, főként a reményt föl ne add,
hogy holtod öröm-ágyat vet neked.

Tedd jóvá magad, ahogy csak tudod.
Az élet rút, de mégis a hugod.
Menj fölfelé, egyszerűn, sőt dalolj hát,
s távol legyen tőled az az okosság,
mely sunyin megkisérti hitedet.

Menj, gyermek-egyszerűn, és megalázva
magad, mint bűnös, ki a bűnt utálja,
dalolj, sőt légy víg, nehogy utadon
álomba merítsen az unalom,
mit az ellenség küldhet ellened.

Nevess a vén Csábítón s vén Cselén,
mert a Béke vár a hegy tetején
harsonás, diadalmi ragyogásban.
Fuss a fehér-fekete éjszakában.
Már kiterjeszti a fejed felett

győztes szárnyát az Őrangyal vidáman.

Rónay György fordítása

Paul Verlaine: Oh, lelkem, mennyi bánat ért

Óh lelkem, mennyi bánat ért
egy asszonyért, egy asszonyért.

Vigaszt, hiába, nem találtam,
pedig szivemmel messzeszálltam,

pedig szivem elhagyta őt,
már rég elhagyta azt a nőt.

Vigaszt, hiába, nem találtam,
pedig tőle már messze jártam,

s szivem, túlérzékeny szivem,
így szólt lelkemhez: - Úgye, nem,

nem valóság - bár annak érzed -
bús és dacos száműzetésed?

S lelkem felelt: - Mit tudom én,
mily csapda ez, vagy mily remény:

mindig mellette, nála, véle,
pedig messze száműzve tőle?!


Szabó Lőrinc fordítása

Paul Verlaine: Oh, lelkem, mennyi bánat ért

Óh lelkem, mennyi bánat ért
egy asszonyért, egy asszonyért.

Vigaszt, hiába, nem találtam,
pedig szivemmel messzeszálltam,

pedig szivem elhagyta őt,
már rég elhagyta azt a nőt.

Vigaszt, hiába, nem találtam,
pedig tőle már messze jártam,

s szivem, túlérzékeny szivem,
így szólt lelkemhez: - Úgye, nem,

nem valóság - bár annak érzed -
bús és dacos száműzetésed?

S lelkem felelt: - Mit tudom én,
mily csapda ez, vagy mily remény:

mindig mellette, nála, véle,
pedig messze száműzve tőle?!


Szabó Lőrinc fordítása

Paul Verlaine - Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

Szabó Lőrinc fordítása

Paul Verlaine álma

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott, nagy látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más.
Aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki.
Bús, áttetsző szívem többé már nem talány.
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.

Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én nem.
A neve Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn a sírban, lenn.

Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.


(fordította: Ady Endre)

(kép: Gustav Klimt)

Paul Verlaine: A meghitt lámpafény

A meghitt lámpafény, a kandallóparázs,
könyökre dőlve szőtt édes álmodozása
két egymást kereső szempár egymásba veszve,
a párolgó tea s becsukott könyvek estje,
a boldogság, mikor az este véget ér,
a nászi félhomály és a mézédes éj
előtti élveteg bágyadtság és imádott
várás, ó, csak ez az, mit a halogatások
idején meghatott lelkem nyomon követ,
s szid minden hónapot, átkoz minden hetet!

(fordította: Kálnoky László)

Paul Verlaine: Őszi chanson

Ösz húrja zsong,
jajong, busong a tájon,
s ont monoton bút
konokon és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
míg éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok tűnt kéj kél.

Óh, múlni már ősz!
hullni már eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél...

...

(Tóth Árpád fordítása)