Nagy Gáspár: Belátás

Nem lehet a világot Isten nélkül fölnevelni
nem lehet a világot Isten nélkül megérteni
nem lehet a világot Isten nélkül szóra bírni

illetve lehet

csak az olyan rémült magánkaland
melyet a kétségbeesés kormányoz
s végkimenetele fölöttébb kétséges

Nagy Gáspár: Szeptemberi nap

Nézed amint felhők
színes öklei úsznak a hegylánc
és dombság övezte
víztükör hátán

Mintha csak borotvált arcon
vad szeszek árnyéka
kúszna a két part
fénylő szembogarába

Lám milyen hosszú az eső
suhogó kaszája
amint végigezüstlik
a tó közepén

Csak fojtott dallama lenne
a fülöpi hegy tetején
indián nyiladékból kitörő
révült kiáltás madarának

Látod nyílként röppen
ez a tekintet-sólyom
s délies nyugaton fonyódik lábára
napsárga löszből az este

Vagy éppen szemközt bogláros
ékei közt csillan még utolsót
a legnagyobb csillag
nyugtával dicsérd eztán napodat

Mert ha úszó félszigeted tornyaiból
már vízbe veti magát a harangszó
s pisztrángsebesen tova reszket
majd úgyis a halászok horgára akad

Nagy Gáspár: A halál beüzen...

és aztán nincs vége,
így megy ez tavasz óta,
ha a Fényesség örök, hát
kegyetlenül örök a nóta.

Már itt hullámzik köröttünk,
s a szárbaszökkentet elviszi
még mielőtt fejét önként lehajtaná,
de a dal fönt fényesen hiszi,
hogy a Föltámadott igéit mormoljuk alá.

S riadtan kérded:
még hány temetésen találkozunk össze,
amíg rám vagy rád kerül a sor?
Tudom mikor átnézel a kandeláber-erdő
nyiladékán, szemedben füstöl a fasor.

Nagy Gáspár: Valahol örökké

Valahol mindig eltűnik
valahol mindig megtalálják
valahol mindig temetik
valahol mindig exhumálják

és

örökké nekünk szegezik
örökké fényes ellenpélda
örökké rajtunk keresik
örökké mégis bennem él ma!

(1998. március 15.)



Nagy Gáspár
költő


(Bérbaltavár, 1949. május 4.- Budapest 2007. január 3.)
Életéről és munkásságáról részletesen itt olvashatnak.