Herczeg Ferenc: In memoriam Trianon

A tigris, ahogy mi látjuk

Tigrisnek nevezték a hatalmas öreget, nem is ellenségei, akiket földre tepert, inkább tisztelői, akik hízelegni akartak neki. Ő maga szívesen hallotta ezt a gúnynevet és valószínű, hogy az formáló hatással is volt rá, amennyiben arra hajtotta, hogy kegyetlenség és erőszakosság dolgában túltegyen minden emberi mértéken.
Egyébként bizonyos, hogy a metafora nem találó. Semmi sem volt benne az arisztokratikus ragadozó puha acélosságából és titokzatos ravaszságából. Ha már állathasonlat kell, ő inkább vadkan volt. Mondjuk: a kalidóni vadkan. Tüskés, vaksi, kőkemény, csökönyös a végletekig. Félelmet és habozást nem ismerő kitartással ment előre és amíg lélegzet volt benne, semmi erő nem tudta volna leverni nyílegyenes útjáról. Vadkan.
Csökönyössége egyébként a rosszmájú filiszteré volt; őt ugyanabból az anyagból gyúrták, mint a kisvárosi házi zsarnokot, akihez azonban csak annyira hasonlított, mint az Eiffel-torony a vasúti szemaforhoz. Kissé komikus alak lehetett volna, ha nem olyan rettenetesen önző. Semmiben sem hitt, csak önmagában.
A francia politikai világ nagyszerű ösztönei mellett bizonyít, hogy a háború válságos időszakában őt állították a nemzet élére. De még inkább dicséri Párizs politikai érzékét, hogy a győzelem apját nem ültette be a Palais de Elyséebe, hanem hazaküldte a Vendéeba, ahol a háládatlanság nyílvasával a szívében halt meg.
Semmi kétség: a franciákat ő vezette győzelemre és nem terem a Provence-ban annyi babér, amennyit ezért meg nem érdemelne nemzetétől. Győzni tudott, igen, de békét kötni nem. Leterítette az ellenséget és mikor az már tehetetlenül fetrengett a földön, olthatatlan bosszúvággyal újból és újból visszatért hozzá, hogy végiggázoljon rajta.
Azonban az ilyen szertelen, a hullagyalázással határos gyűlölet összeférhetetlen az igazi nagysággal, amelynek elengedhetetlen föltétele az emberi megértés. Aki nem tudja az életet oly magasról nézni, hogy ellenfelei rohamában meglássa az emberi hajtóerőket, az távol van a nagyságtól. Clémenceau sohasem értette meg a német lelket. Nem is akarta megérteni. Az ő szemében az ellenség nem volt ember, csak boche. El tudta hinni, hogy a Rajnán túl hatvanmillió lélek él, aki már a születésénél fogva erkölcsileg terhelt.
Ahogyan ő viselkedett, midőn a világtörténelem egyik legtragikusabb órájában szorongó szívvel megjelentek előtte a legyőzött nemzetek békeküldöttei, az egy népvándorlás-korabeli barbár vezér gyermekes felfuvalkodottságát juttatta eszünkbe.
Képzeljük el, hol tartana ma Európa, ha az a hatalom, amely a fegyverszünet megkötése után Clémenceau kezében volt, egy igazán nagy filozófus-államférfinak jutott volna, amilyenekben Franciaország sohasem szenved hiányt? Mert hiszen kétségtelen, a középhatalmak bukása után volt egy történelmi pillanat, mikor tárva-nyitva állottak az emberiség sorsának kapui. Egy igazi államférfi akkor mindent el tudott volna érni Európa és Franciaország érdekében. Meg tudta volna találni azt az elvi formulát is, amely a francia győzelmet még a legyőzöttek szemében is az emberiség diadalává avatja. Olyan békét tudott volna szerezni, amely összetöri a militarizmust és hozzáférhetetlen magas talapzatra állítja Franciaország dicsőségét.
A tigris vaksi vadkanszeme azonban nem látott mindebből semmit. Ő nem törődött az emberiség sorsával, ő csak Elszász-Lotaringiát látta. Mit neki a civilizáció? A boche fizessen! És elpusztította a német militarizmust, de helyébe állította a franciát, amely semmivel sem emberségesebb és rokonszenvesebb amannál. Ő nemzetének jövőjét betonfedezékekkel és drótsövényerdőkkel akarta biztosítani, így újból lefokozta és megmérgezte Európa lelkét és új versenyfegyverkezést indított, amely semmivel sem biztatóbb, mint a háború előtti fegyverkezési hóbort. A zöldasztalnál úgy viselkedett, mintha csakugyan elképzelhetőnek tartaná, hogy egy hatvanmilliós nagytehetségű és férfias nemzetet állandóan a rettegés pórázán lehessen tartani.
És kelet-európai koncepciója? Mi már tudjuk, hogy kontármunka, de előbb-utóbb meg fogják tudni Clémenceau hivatali utódai is, hogy a kisantant olyan kölyke az apatigrisnek, amely mindig fog valamit kérni Franciaországtól és amelytől Franciaország sohasem várhat semmit.
A világháború és a világbéke azért folyt le olyan katasztrofális módon, mert a nemzetek sorsa óriás energiájú és törpe látókörű férfiak kezében volt. Fölvetem a kérdést: mi lenne, ha a legyőzött Berlinben felbukkanna egy német Clémenceau? Egy államférfi, aki épp olyan csökönyös, vakmerő, gyűlölettel és bosszúvággyal telített, mint francia eredetije? Akiben azonfelül van annyi fanatizáló és szervező lángész, hogy egyesíteni és egy irányba tudja terelni a nemzeti erőket, amelyek ma még ellensúlyozzák egymást? Elképzelhetetlen ez? Miért? Egy faj, amely Bismarckot szülte, különb meglepetést is szerezhet még a világnak. Hiszen a francia Clémenceau nagyszerűen egyengette a német tigris útját, páratlan agitáló anyagot adva keze ügyébe.
A gyűlölet és bosszúvágy újabb hullámai fogják akkor elárasztani világrészünket? Évtizedekig lesben fogunk megint feküdni egymás kapuja előtt? És végül újabb tűzvész, mészárlás, káosz? Attól mentsen meg Isten, ha már Clémenceau, akinek módjában lett volna, nem tudott megmenteni.
Ha a túlvilági árnyékok bánkódva gondolnak a jóra, amit földi életükben elmulasztottak, akkor a tigrisnek, odafenn a tisztult atmoszférában, ugyancsak fájhat, hogy elmulasztotta a nagyszerű alkalmat, mikor a győzelem apjából a világbéke apjává lehetett volna!
(1929.)

Herczeg Ferenc (1863-1954) bánáti német polgárcsaládból származó író. A magyar nyelv elsajátítása végett a szegedi piaristáknál taníttatták. A második világháború előtt az MTA másodelnöki tisztére háromszor is megválasztották. 1949-ben törölték az írószövetség tagjainak sorából. Műveinek kiadását 1980-ig nem engedélyezték.

Herczeg Ferenc

HERCZEG FERENC
(1863-1954)

Az Új Idők főszerkesztőjeként (1894-1944) is nagy hatást gyakorolt a magyar irodalomra, a két világháború közötti hivatalos Magyarország "írófejedelme" volt.

Meséi, erkölcsrajzai, drámái, társadalmi és történelmi regényei részben Jókai és Mikszáth nyomán haladnak, de a romantikus és anekdotikus előadásmód nála konzervatív /dzsentri / világnézettel párosul. 50-éven át komédiákat és kabarékat is írt.
Az 1902-ben megjelent Pogányok a Vata-féle pogánylázadás idején játszódik, hőse Alpár Thonuzóba besenyő vezér papnak állott fia, aki két világ határán próbálja megtalálni önmagát.

Az Élet kapuja
II.Gyula és X. Leó pápaságának Romájában mutatja meg, hogyan próbál a magyar jobbágyivadék, Bakócz Tamás pápai hatalmat szerezni, hogy a Magyarországra törő török veszélyt elháríthassa.

A fogyó hold című történelmi kisregény már a török hódítás következményeit adja elő, egy végvári vitéz kalandos történetével példázva egy nemzet életbenmaradásának lehetőségeit.

A Hét Sváb (1916) Herczegnek talán legsikerültebb történelmi regénye a 70-80 egyéb regény és novella közül.
A "Hét sváb " amelyben szülővárosa, Versec svábságának állit maradandó emléket: hét derék verseci legény vére hullatásával is tanúságot tesz 1848 magyar eszményei mellett.

Herczeg Ferenc volt az egyik kiemelkedő író akit, a két világháború között irodalmi Nobel díjra jelöltek "Az élet kapujáért".

Gyurkovics-fiúk
Gyurkovics-lányok.
Pro Libertate
Cikkek és novellák gyüjteménye:
Napfelkelte elött
irredenta cikksorozat
Balatoni rege
Bizánc

Ady Endre - újságcikkek

GYURKOVICS LEÁNYOK

(Életkép 4 szakaszban. Írta Herczeg Ferenc.

A debreceni színház premierje 1899. február 14-én)

A híres Gyurkovics leányok diadalmasan vonultak be a mi színpadunkra is. Nem nehéz megjósolni, hogy nemsokára nálunk is jubilálna, mint holnap a Magyar Színházban; és ezt a sikert határozottan jobban megérdemli a Herczeg darabja, mint a szezon összes francia víg darabja együttvéve.

Herczeg Ferenc nemcsak a legszellemesebb, de a legpraktikusabb magyar író is. Nem szándéka a halhatatlanságnak - csak a közönségnek dolgozni, komoly problémákat bolygatni nem célja, az ördög csináljon rossz étvágyat másnak, hiszen sok igazságot lehet, sőt jobb is megmondani - kacagva. És kacagtatva. - Mert ez a legelső érdeme Herczegnek. Egy jól ismert világ éles szemű megfigyelését eláruló ötleteivel folytonos derültségben képes tartani hallgatóságát. Bohózat-alakokat, lehetetlen helyzeteket annyi valószínű vonással rajzol meg, hogy azok reánk az élet látszatával hatnak. És ez az egy tulajdonság már elég ahhoz, hogy Herczeget az összes divatos francia bohózatírók fölé emelje, annyival inkább, mert neki nincs szüksége a hatás olyan eszközeire, melyek nélkül ezek az urak már nem boldogulnak.

Az azután más kérdés, hogy Gyurkovics leányok vannak-e? Vannak-e olyan leányok, kik mélyebb érzésre nem képesek; kiknek egyedüli céljuk férjhez menni, s az életet végigvalcerozni; kik valóságos félszüzek magyar kiadásban?

Lehet, hogy vannak, de ezek - szeretjük hinni - még csak kivételek.

Szeretjük hinni, hogy a magyar dzsentri csak külsőségekben volt modellje Herczegnek, valójában azonban nem ilyen sekélyes, nem ilyen léha.

Vagy ilyen?...

Ez alkalommal ez se szomorítson bennünket! Így, a színpadon nagyon mulatságosak...

Az életképnek nevezett bohózat különben négy Gyurkovics leány sikeres férjvadászatát meséli el. A házasságok önkéntes intézője, Horkay Feri (Tanay), aki fogad a legnagyobb diplomata Gyurkovics leánnyal, Micivel (Szabó Irma), hogy a házasságra megérett Gyurkovics kisasszonyokat rövid időn férjhez segíti. A fogadás tárgya annyi csók, ahány lány házassága sikerül.

Horkay azután csellel, tőrrel, pisztollyal, karddal férjhez segíti a leányokat, akik különben elég ravaszak az ő munkáját megkönnyíteni.

Először Katinkának (T. Halmy Margit) szerzi meg Radványi ezredest, aki a leányt gyámfia, Gida (Rubos) elől kaparintja el.

A következő házasságok lebonyolításánál már az ezredes is segédkezik.

Sárikának, a második leánynak a legravaszabb módon fogják meg Sándorfy képviselőt (Ódry Árpád), míg Ellát (Cserényi Adél) Gida kapja meg, kit az ezredes fel nem ismerve kényszerít a leány elvételére.

A negyedik házasság - szinte tudnivaló - a két diplomata, Mici és Horkayé, kik a fogadás beváltásánál egymás karjaiba esnek, s bebizonyul a régi igazság, hogy a diplomáciához mégiscsak a nők értenek legjobban.

A vég mind a 4 képnél egyforma, de a képek maguk ötletesség és változatosság tekintetében csaknem páratlanok. Az egész darabon annyi báj és könnyed poézis ömlik át, hogy megbotránkozni ott se jut eszünkbe, ahol egyes alakok még bohózatban is szörnyű léhasággal beszélnek azokról a dolgokról, melyeket elvégre is komolyaknak tartunk.

A Gyurkovics leányok a maga szezonhalhatatlanságával Herczeget még kedvesebbé tette a közönség előtt, s csak nagyobb népszerűséget szerzett a jól ismert bunyevác kisasszonyoknak.

Halhatatlanságot nem vár tőlük a szerző, de zajos sikert, zsíros tantiémet bizonyára szerzett, s különben is ma már a pénz mozgatja az egész - s a tantiém az íróvilágot!...

Az előadás a legjobbak közül való volt. A szereplők csaknem mindnyájan kitettek magukért.

Elsősorban Komjáthyt kell megemlítenünk. Az ő tehetsége a Radványi-féle szerepekben érvényesül legjobban. Itt csaknem utolérhetetlen. Minden szava, minden mozdulata kifejező és nagy hatást keltő; az utolsó képben olyan kitűnő volt, hogy a zombori kaszinótól megérdemelné, hogy dísztagul válassza meg.

Mici szerepében Szabó Irma excellált. Édesebb, elragadóbb, pajkosabb Micit képzelni sem lehet.

T. Halmy Margit Katinka szerepét szokott művészetével játszotta meg; Kiss Irén félelmetesen igaz Gyurkovics mama volt.

Tanay mint Horkay tegnap ismét elemében volt. Ügyesen, szépen játszott. Ugyancsak ezt mondhatjuk Ódryról és Rubosról is.

De hogy Cserényi Adélnak miért kellett játszani, igazán nem értjük. Amennyiben a darab valószínűleg még sokszor fog színre kerülni, jó volna Ella szerepét másra bízni. Úgy hisszük, alkalmasabb is akadna.

Sziklay és Szacsvay kis szerepeikben a legjobbat nyújtották.

A darabot ma és holnap megismétlik.

Debreczeni Hírlap 1899. február 14.