Benedek Elek: Réka királyné sírja

A híres Rika-erdőben, Rika-pataknak partján, rengeteg nagy kő alatt porladozik Réka királyné, Attila felesége.

Elmondtam már egyszer nektek, hogy a hunok hatalmas királya, ha meg-megtért a háborúból, a Rika erdejébe húzódott. Ott szeretett lakni. Rika erdejében van a Hegyes-tető. Itt volt Attilának a palotája, itt lakott a feleségével, Rékával s három szép dali fiával.

Egyszer Réka királyné befogatott négy tüzes csikót aranyos, bársonyos hintajába, s hajtatott keresztül a Rika erdején, árkon-bokron által.

Amint éppen a Bikás-tetőn vágtattak a paripák, egy megvadult bika szörnyű bömböléssel szaladt a hintó felé. A paripák megijedtek, vágtattak hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül, s egyszerre csak a hintó felfordult, s Réka királyné belezuhant a Rika-patakba, s szörnyű halálnak halálával halt meg.

Viszik a hírt Attilának, s viszik holttestét Réka királynénak. Fekete gyász borult Attila udvarára: meghalt a királyné, kit a nép olyan erősen szeretett.

Három napig feküdt a nyújtópadon Réka királyné. Azalatt vitték a szomorú hírt mindenfelé, ahol hunok laktak, s fölkerekedtek mindenfelől a hunok: férfiak, asszonyok, gyermekek, hogy még egyszer lássák a koporsójában is azt a jó királynét.

Negyedik nap temették Réka királynét, de a temetés napján a népeknek mind el kellett széledniük a Rika erdejéből, hogy ne lássa, ne tudja senki, hová temetik Réka királynét. Hármas koporsóba tették a testét: tiszta színaranyból volt az első, szép fehér ezüst a középső, s érc a legkülső. Aztán négy rabszolga felvette a hármas koporsót, s levitte a Rika-patak partjára, s Rika-patak partján az alá a rengeteg nagy kő alá, mely most is ott van - megnézheti, aki arra jár -, ástak mélységes mély gödröt, s beleeresztették a hármas koporsót. Aztán szépen betemették a gödröt, gyepes földdel a tetejét behantolták: nyoma se lássék, hogy valakit ide temettek.

Ezalatt Attila állt a Hegyes-tetőn, egyedül, s szeme láttára a négy rabszolga a kardjába ereszkedett.

Alhatott nyugodtan Réka királyné, nem bántotta sírját senki. Mire emberek vetődtek ide, az erdő vadjai elpusztították a négy rabszolga holttestét, hírük-poruk sem maradt ottan.

Az a rengeteg nagy kő most is ott van a Rika-patak partján, alszik alatta szépen, csendesen Réka királyné, senki meg nem háborítja csöndes nyugodalmát.

Benedek Elek: A madarak királya

A madaraknak mindég a sas volt a királyuk. Egyszer azonban elégedetlenkedni kezdtek királyukkal.
- Mi hasznunk van nekünk abból, hogy a sas a királyunk, ha nem törődik velünk! Minden rossz ember s különösképpen minden rossz gyermek ellenségünk, a fészkünket kirabolják, minket folyton üldöznek, lépre csalnak, lepuffogtatnak. S vajon a királyunk megvédelmez-e? Nem bizony! Válasszunk más királyt helyette.
Hát abban meg is egyeztek, hogy más királyt választanak, de kit? Amint ezen tanakodtak, vitatkoztak, közéjük állt a bagoly. Hej, de megtetszett nekik a bagoly tudós képe.
- Ilyen király kell nekünk! - csiripolták a madarak lelkesen s nagy örömükben még a szárnyukat is összecsattogtatták. Éljen, éljen, legyen a bagoly a királyunk!
Nosza, mindjárt készülődtek a koronázásra. Leveles ágakból építettek egy nagy trónt, puha fűvel, mindenféle pihével behintették, aztán kerestek valahol arany koronát is, csillogó-villogót. Amikor aztán minden készen volt, a bagoly nagy komolyan, méltóságosan megrebbentette a szárnyát, s ugyancsak igyekezett a trónszék felé, nehogy közben a madarak mást gondoljanak. De amikor éppen bele akart ülni a trónszékbe, jön rettentő károgással a varjú, s kérdezi:
- Hát ti mit csináltok?A madarak nem válaszoltak mindjárt, hanem összedugták a fejüket:
- Híres, okos madár a varjú, jó volna tanácsot kérni tőle.
Azzal odamentek a varjúhoz.
- Mi éppen királyt választunk. Ha őfelsége nem törődik velünk, megválasztjuk hát királynak a baglyot.
Elnevette magát a varjú, s mondta:
- Nagy bolondot csináltok, fiaim, ugyan miért lenne a királyunk ez a vaksi, amikor annyi derék madár van: ott a varjú, a galamb, a liba, a kácsa, a páva meg a többi. Hiszen görbe orrú, kancsal szemű bagoly még akkor is utálatos, amikor jókedve van, hát még milyen lehet, ha haragszik? És azt hiszitek, a sas majd hagyja az ő királyságát? Még ha a bagoly igazán királynak való volna, akkor se tanácsolnám, hogy megválasszátok melléje. Mert jegyezzétek meg, fiaim, egy király áldás az országra, sok király átok. Mi lenne velünk, ha sok nap ragyogna az égen?
A madarak összenéztek, aztán szívvel-lélekkel csiripelték: igaz!
Hát csak maradjunk a sas mellett.

Benedek Elek: Esti imádság

Az áldott Nap pihenni tére,
Álom borult ragyogó szép szemére.
Közelg az Éj, sötét szárnyát kibontva,
Fáradt testem vágyik nyugalomra.
Közelg az éj, s szárnyán az édes álom
Ereszkedik le rám aranyos szálon.
Már érzem, hogy szemem lecsukódik,
Kezem szép lassan összekulcsolódik.
Uram, ki látsz a szívek rejtekébe,
Im leborulok szent szined elébe:
Ha vétettem szóval, cselekedettel,
Tetézd' jóságod, vétkemet feledd el!
Gyermek vagyok még, ne ítélj keményen,
Ha néha tán a rosszat jónak vélem.
S ha jó helyett rosszat cselekszem néha,
Nézz a szívembe, s lásd: jó a szándéka.
Száll, száll felém a csendes, édes álom,
Ereszkedik le rám aranyos szálon,
Egy pillanat s álomba szenderedtem...
Óh, jó Atyám, őrködjél én felettem!

Benedek Elek: Pinty úrfi

Pinty úrfi hetyke, finom kis legény
Nincs párja néki a föld kerekén.
Mikor az utcán Pinty végighalad,
Utána szólnak: Jaj de szép alak!
Gyönyörű alak!
Pinty úrfi könnyed és előkelő,
Tán mert agyában nincs egy csöpp velő,
A tanulásban szörnyen óvatos,
De a ruhája, hej! az divatos,
Juj, de divatos!
Pinty úrfi már nem egyszer elhasalt,
Ám a kabátja s nadrágja vasalt.
S szájacskájába – az csupa csoda,
A cigaretta hogy illik oda,
Hogy illik oda!
S látnád két ujja közt a pálcika
Mily könnyedén forog és játszik a’.
S üres fején a kalap mily suta,
Nevet az utca: Ó, a kis buta!
Milyen kis buta!
Pinty úrfi – úr lesz, ő szentül hiszi,
De én azt mondom: hiszi a piszi.
Ha úr nem lesz, hát, kérditek, mi lesz?
Munka nélkül, bizony, nagy semmi lesz.
Milyen semmi lesz!

Benedek Elek: Az öreg koldus

Megy az öreg koldus. Házról-házra jár.
Egész falu népe jól ismeri már.
- Amit Isten adott, abból adjatok.
Egy darab kenyeret ne sajnáljatok. –
- Állj meg, öreg koldus, ne fáradj ide.
Hozok én kenyeret neked izibe.
Puhát, foszlós belűt, azt adok neked.
Ülj le ide szépen, itt megeheted.
Így szól a kis leány. Gyorsan elszalad.
Szegény öreg koldus leül ezalatt.
- Ihol, szegény öreg, hoztam levest is.
Jó puha kenyérrel fogyaszd el ezt is.
Szegény öreg koldus imádkozik.
Mondd meg nekem: kiért imádkozik?

...