Elizabeth Barrett Browning: Rád gondolok!

Rád gondolok! - Úgy indázlak körül
gondolattal, mint vadszőlő a fát:
nagy levelek,s a szem semmit se lát
a zöldön túl, amely a törzsre ül.
De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül
gondolatért - a szebb valót magát
kívánom: Téged! Jössz-e, jössz-e hát
hozzám, de tüstént?! Mezítelenül
álljon derekad, s minden ágadat
zúgasd, erős fa, s lombos köteled
szaggasd el s dobd a földre, mert e vad
örömben: - látlak, hallak s új leget
kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! -
nem gondolok Rád - itt vagyok veled.

(Ford.: Kardos László)

Elizabeth Barrett Browning: Mondd újra

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túlsok virággal veres
s az ég túlsok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél,
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...

(Ford.: Babits Mihály)

Elizabeth Barrett Browning

(Coxhoe Hall, 1806. március 6. – Firenze, 1861. június 29.),
a viktoriánus korszak egyik legelismertebb nehéz sorsú angol költőnője.