Budapest zenei élete az utolsó néhány esztendő alatt nagy átalakulásokon ment keresztül. Az azelőtt félig, sőt kétharmad részben üres opera lassanként estéről estére megtelt, a zeneiskolák száma szinte aggasztóan szaporodni kezdett, és télen egymást érik előkelő művészek hangversenyei. Egyáltalán konstatálni kell, hogy érdekes változásokon ment keresztül ennek a homokra épített ifjú Budapestnek intellektuális élete. Mert való igaz, hogy ebben a városban minden emberben van egy adag jóindulatú és öntudatlan haladni akarás.
A Wagner-előadásokon voltak valamikor izzadó figyelések és tanácstalan bámulások, de antiwagneriánusok nem találkoztak. A mi embereinket azonban ott láttuk az operában, amint a karzattól le a földszintig azon dolgoztak, hogy fölfedezzék a kincset, amelyről mesélni hallottak. És a kincs előkerült.
Eötvös Károlyok, akik nyíltan és dühösen hirdették, hogy "Wagner célzatosan írt érthetetlenségeket, és hogy azok is hazudnak, akik azt mondják, hogy élvezik ezt a szélhámos, zagyva zenét, csak ritkán akadnak (a vidékiek közül leginkább, akik Pesten jártukban egyszer elmentek az Operába is, hogy majd végére járnak annak a dolognak). Ellenben nők és férfiak, aggok és fiatalok valami jellegzetes és tiszteletre méltó iparkodással képezték magukat zeneértőkké. "Valóban, a komplikált zene élvezése eleinte nagy terheket ró a megfigyelőképességre és az értelemre egyaránt, de ezek a nehézségek rövidesen elmúlnak.
Valami kötelességszerűt teljesítettek ezek az emberek. Érezték annak a jövőnek a leheletét, amikor a zene mindenkié lesz, akárcsak a nyelv; érezték, hogy lesz idő, amikor a muzsikát már nem bírjuk nélkülözni, mert az élet szellemi megterheléseivel szemben, hogy megélhessünk, a szellemi menünket is meg kell nagyobbítani.
Megérezték egyszer, hogy mennyit veszítenek ők maguk és az utódaik is, ha az élet nemes élvezeteit egészben ki nem sajátítják és birtokukba nem veszik.
És megindult Budapest a hangok irányában. Néhány év alatt nagy hangversenyközönség keletkezett. Az embernek önkéntelenül is az a gondolata támad, hogy állandóan megvan bennünk a hajlandóság arra, hogy megtegyük huszonnégy óra alatt mindazt, amit nagyapáink és apáink századok alatt meg nem tevének.
Így lesz a lelkek temetőjéből a lelkek termőföldje; de lassan. Máshol... Magyarországban vígan élvezik az irodalmi együgyűségeket, az olajnyomatokat, az Ilonka-, Juliska- és Mariska-keringőket, hirdetik, hogy csak a magyar nóta a szép, csak Jókai és Petőfi írók, hogy Jászai Mari és Császár Imre a legnagyobb színészek, és hogy Fráter Loránd ír legszebb muzsikát.
Mindazáltal a jelek arra vallanak, hogy a jövő nemzedéke, melyre vonatkozólag már most meg lehet állapítani, hogy lényegesen más és jobb diszpozíciók között lépett a világba, mint az előző nemzedékek jó sora, igen, a jövő nemzedék sokat meg fog változtatni itt úgy, mint azt a fajok intellektuális életének fejlődéséről szóló törvény megmondja.
1906
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése