2010. november 8., hétfő

Csáth Géza: Az új Zeneakadémia megnyitása

(1907. MÁJ. 13.)

Vasárnap délelőtt kezdték meg a Zeneakadémia új palotájának felavató ünnepségeit. Az ünnepen megjelent a kormány, és gróf Apponyi Albert kultuszminiszter mondotta a megnyitó beszédet. Az ünnepi beszédeket Mihalovich Királyhimnuszának előadása előzte meg és Erkel himnusza követte; ez alkalommal a Zeneakadémia énekkara énekelt Kun László vezetése mellett, orgonakísérettel. - Az ünnepséget hétfőn este folytatták. Ezt a mai hangversenyt a megdicsőültek emlékének szentelte a Zeneakadémia.

Mihalovich IV. szimfóniájának utolsó tételével, az ünnepi hangokkal kezdték. Azután Koessler János Gyászódáját (szövegét Béri Géza írta) adta elő a zene- és énekkar. Hatalmas, nemes pátosz van Koessler muzsikájában. Egy méltóságos, komor téma uralkodik az első részben, hirdetve, hogy minden elpusztul. A zene- és énekkar egy széles vonalú, de nem áradozó melódiában panaszolja el a mulandóság bánatát. Önkéntelenül is a szophoklészi hősök jutnak eszünkbe, akik ha szemben állanak a halállal - akár hozzátartozóikat éri az, akár bárki mást -, egyforma nyugalommal, gondolkodó, szemlélődő fővel és a szépség föltétlen kifejező erejével mondják el a bánatukat. Ezt a komor hangulatot mind derültebb váltja föl: a művészek örök dicsőségének hirdetése. A zenei perspektívák azonban még mélyebbek lesznek; a gesztusok meghosszabbodnak. Zenében ennyi méltóságot, erőt Wagner óta nem sokan fejeztek ki. Koessler muzsikája azonban nem német, ha szabadna a faji karakteréről beszélni, akkor görögnek mondanám. A gyászódának nagy sikere volt. Erkel ünnepi nyitánya után pedig a zenekart vezető Kerner Istvánt halmozták el ovációkkal. Volkmann C-dúr zongoraversenye, amelyet Bartók Béla adott elő, a zeneakadémia néhai tanárának egyik legszebb munkája. Választékos gondolatai, előkelő manierja és poétikus szépségei nagyon elevenül hatottak Bartók Béla világos, mélyen átgondolt frazírozásában. Liszt Hungaria című szimfonikus költeménye - féktelen programmuzsika, csupa érdekesség és szín - fejezte be a hangversenyt.

Holnap folytatják a felavató ünnepségeket.

1907

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése