Gérard de Nerval

Merengés

Egy dal zsong bennem s nékem többet ér,
akár egész Mozart, Rossini, Weber,
vágyódó, vén ütem, borongva lépdel,
s titkos varázsa már csak bennem él.

Ha hallom, lelkem ifjul kétszáz évet,
a trónon Tizenharmadik Lajos,
lankás vidék... az alkony épp megérett,
a domb arany, az ég aranyhabos,

s kővel szegett, nagy téglakastélyt látok,
lábát folyócska mossa álmatag,
körül hatalmas park, hunyó virágok,
a színes ablakok piroslanak.

S egy ablakban fönn épp egy dáma lebben,
sötét szem, szőke haj lobog felém...
talán egy másik, régvolt életemben
már láttam egyszer - s most emlékszem én!

(fordította: Radnóti Miklós)




Április

Megjött a szép idő, a porban
fény leng s a ház falára lobban,
az alkony hosszan ég ma már;
s nem zöldel semmi még, a fákon
a nap kis rőt visszfénye táncol,
s az ág sötét fenn és kopár!

Fáraszt e gyors tavasz ma engem,
de új látvány csodája lebben
esős napok varázsakép,
kibomlik majd a tájak csokra,
mint nimfa, nedvesen ragyogva,
ha fényes vízből partra lép.

(Radnóti Miklós fordítása)


Gérard de Nerval (eredeti nevén Labruine) 1808-ban született Párizsban.

Költőként, dráma- és prózaíróként az 1830 körül virágkorát érő francia romantika élvonalába tartozott. Fordítóként már igen korán hírnevet szerzett magának, húszéves korában megjelent Faust-fordításáról állítólag maga Goethe is elismerően nyilatkozott.


Rendkívül kicsapongó életet folytatott, aminek következtében elmebeteg lett s egy rohamában fölakasztotta magát.