Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott, nagy látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más.
Aki engem megért, aki engem szeret.
Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki.
Bús, áttetsző szívem többé már nem talány.
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.
Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én nem.
A neve Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn a sírban, lenn.
Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.
(fordította: Ady Endre)
(kép: Gustav Klimt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése