Berde Mária: Örök tagadás

Tagadlak. Hányszor megtagadlak!
Nem háromszor, de hússzor egy nap.
Másra simul szemem sugára,
Mosolygok a más mosolyára,
Ha hallgatom, hogy más mit suttog,
Ha léhán, dőrén visszasúgok.
És ha rólad beszédbe kezdnek,
Ajkam nem ég, pillám se reszket.
Odavetem félvállról, sebten:
Hát - elfeledtem.

Ó, mind hazugság!
Csak hogy ne sejtsék, hogy ne tudják:
Hogy véled kelek, véled fekszem,
Emléked tüzénél melegszem.
Görcsösen, némán átkarollak:
Tört roncsa zátonyult hajómnak.
Első reményem, első álmom,
Utolsó üdvöm, végsugárom.
Betöltetlen, égi ígéret,
Titkon, éjjel szenvedek érted,
Hogy meg ne sejtsék, meg ne tudják,
A nappalom: merő hazugság.

Berde Mária (Kackó, 1889. február 5. – Kolozsvár, 1949. február 20.) erdélyi magyar író, költő, műfordító.
A középiskolát Nagyenyeden végezte. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán magyar–német nyelv- és irodalomból doktorált. Első verseskötete 1912-ben jelent meg. Münchenben tanult tovább, itt betegedett meg tüdőbajban, majd egy svájci szanatóriumban gyógyították. 1917-től 1920-ig a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanított. 1920-tól Marosvásárhelyen élt és tanított, közben az Erdélyi Szemle és a Zord Idők lapokat szerkesztette. Tagja volt az Erdélyi Helikon íróközösségnek. 1931-től a nagyváradi kereskedelmi leányiskola tanára lett. 1940-ben Corvin-koszorút, 1942-ben Baumgarten-díjat kapott.