2010. január 6., szerda

Rembrandt


Rembrandt (eredeti nevén: Rembrandt Harmenszoon van Rijn (Leiden, 1606. július 15. – Amszterdam, 1669. október 4.) a világ egyik legismertebb festője, az egyik legjelentősebb 17. századi holland művész.

Önarckép

Alkotásai abban az időszakban születtek, amelyet a művészettörténészek Holland Aranykornak, illetve „arany évszázadnak”, vagy egyszerűen Rembrandt korának neveznek (kb. a 17. század). Ebben az időben volt csúcspontján a holland kultúra, tudomány, kereskedelem, katonai és politikai hatalom.

Hendrickje ágyban


Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott. Számos önarckép fűződik a nevéhez, összesen körülbelül száz (ha beleszámítjuk a majd 20 metszetet is). Ezekből megismerhetjük Rembrandtot, az embert, a kinézetét, de – ami ennél jóval fontosabb – képet alkothatunk az érzelmeiről és gondolatairól is, ahogyan az ábrázolásokon a balszerencse és a bánat ráncokat szánt a homlokára.


Éjjeli őrjárat


A munkáinak egyik fő különlegessége a fény-árnyék játék, az erős kontrasztok gyakori használata, amely szinte bevonja a szemlélőt a festménybe. Másik jellegzetesség a drámai, igen életszerű jelenet, amelyből hiányzik az a erőltetett hivatalosság, amit kortársai gyakran ábrázoltak. Szintén kiemelhető az az érzékenység, amellyel az embereket ábrázolta.



"Dr. Nicolaes Tulp anatómiai előadása", Mauritshuis Múzeum, Hága


Közvetlen családját – feleségét, Saskiát, fiát, Titust és élettársát, Hendrickjét – gyakran kiemelt helyen szerepeltette a festményein, beleértve a mitológiai, bibliai, vagy a történelmi témákat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése