Oly boldog voltam én, míg gyönyöröknek éltem, Csendes örömben és lelkesedésben égtem... S ma vígságom gyors napja hol? Elszállt, akár a könnyü álom, Gyönyöreimet sem találom, S köröttem zordon árny, az unalom honol!...
Embernek lenni fáj, és ettől a fájdalomtól csak harc árán szabadulhatunk.
A harc azonban mindig csak magunkkal folyik.
Ebben a harcban mindig belebotlunk valakibe, belekapaszkodunk, keresünk valami állandót, biztosat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése