Az újszegedi erdőben, avarban
A fűbe fekszem, s nézem az eget.
Ilyen kék nem volt soha még, s alattam
Oly bíborak se a falevelek!
Harkály kopácsol, és rigó rikkant még,
És hervad a nap, hervad nyugaton,
Ha most szelíden én ez őszbe halnék,
Fejedelmi volna ravatalom!
De jaj, még élek, és még élni vágyom,
Botor, bolond vággyal, mely élni fél,
A falevél, mely finom ívbe rám hull,
Megnéz utolszor, és jaj, elítél!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése