Barangolások közel hatvan év alatt, éjjel és nappal, esőben, fagyban, napsütésben és borulásban, hajnalok hajnalán, éjjelek éjjelén, nehéz zsákmánnyal és üres tarisznyával, vidám gondolatok és elment drága Emberek emlék-árnyai között, amikor hiába sütött a nap, és ölelt át a virágos táj méhzsongással és kakukkszóval, mert a szívemben sírt ástak, és bánatot vetettek.
Aztán újra barangolások, mert az Idő napja újra felkelt. Ellobbant a régi bánat, elhamvadt, és szelíd emlékké nőtt az Időben, amely néha felhős, néha napsugaras arcával csak krónikát írt, hogy megnyugodjanak az elmúlt és jövendő napok ragyogásában az elsüllyedt, tömjénszagú idők után.
Barangolások erdei fényben, puha gyalogúton, kopott legelők tarlóján, bodzavirágok súlyos illatában és sötét fenyvesek elsóhajtott tegnapjaiban, amikor észrevétlenül vállamra ült az Idő, és csendesen figyelmeztetett a sok tegnapra és a fogyó holnapokra.
Barangolások az Idő és Emberek erdejében, amely lassan emlékké válik, mint az elszállt füst és az ódon kalendáriumok, amelyekben már megfakult a betű, és nincs már értelme az Időnek sem, amelybe – mint ez a könyv – emlékké válok majd magam is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése