Fehér, fehér hó takarta
körben a vidéket.
Az asztalon gyertya lángolt,
gyertya égett.
Miként nyáron muslinca-raj
falánk lángba,
a hópihe-nép úgy hullt, s alélt
ablak-halálba.
Jéggel mintázta a vihar
az ablak üvegét.
Az asztalon gyertya lángolt,
gyertya égett.
A fénybefordult menyezetre
árnyak vetődtek,
kezek és lábak és sorsok
kereszteződtek.
És hirtelen két cipőcske
padlóra koppant,
és a mécses viaszkönnye
ruhára csöppent.
Fehér ködbe hullt a világ,
minden elenyészett.
Nem maradt más, csupán a láng —
gyertya égett.
Elfujták a gyertya lángját,
s mint egy angyal,
izzott a vágy, kitárta szárnyát
keresztalakban.
Februárban hóvilág volt,
s minden éjjel
az asztalon gyertya lángolt,
gyertya égett.
(Fordította: Gömöri György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése