Düh csikarja fenn a felhőt, fintorog. Nedves hajjal futkároznak meztélábas záporok. Elfáradnak, földbe búnak, este lett. Tisztatestü hőség ül a fényesarcu fák felett.
Embernek lenni fáj, és ettől a fájdalomtól csak harc árán szabadulhatunk.
A harc azonban mindig csak magunkkal folyik.
Ebben a harcban mindig belebotlunk valakibe, belekapaszkodunk, keresünk valami állandót, biztosat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése