Gyökössy Endre: A halhatatlan költő

Nagyon szeretik az emberek ezt a szót: divatos. Általában igen szeretik azt, ami – Divat. Nemcsak a nők. A férfiak is. Valahogy restelkedik a legtöbb ember ma, ha házában, ruhatárában, életében valami nem divatos egészen.
Az irodalomba is betört a Napi Divat. Felderül az arca, szemében mosolyog a szíve sok embernek, ha meglát valahol az utcán, klubban, színházban egy-egy divatos írót. Akinek talán munkáit nem is, de nevét mindenki ismeri.
A Napi Divat jellemzője, hogy mulandó. Ma ez az író divatos, holnap a másik. Hogyne, mikor ezek a divatos írók is, éppen úgy, mint a nőiszabó-szalonok, a Mának dolgoznak. Nem a Holnaputánnak; még a Holnapnak se. Azért gyötrődnek, verejtékeznek csak, hogy Ma doboljon fülükbe a tetszés tapsa és Ma fusson zsebükbe a jutalmazás aranya. De az aztán minél hangosabb és minél több legyen.
Ezek az írók azonban rendesen nem halhatatlan írók. Ezek az írók csak a jólkereső és jólélő írók, akiket ma mindenki ismerhet, de nem kell őket számontartani az irodalomtörténet-íróknak és nem kell róluk beszámolni majd a jövendő diákságának tanáraik előtt.

A költők közül ugyanis nem a Napi Divat, hanem az örök divat költői a halhatatlanok.
A Balassák, Petőfik, Szabolcskák, Adyk. A Virágénekek, a Feleségek felesége, a Grand Caféban, a magyar Ugar költői. Mert a tiszta szerelem, a hitvesi elragadtatás, az idegenből hazasírás, a honi föld rajongó és keserű ölelése mindig divat volt, mindig divat marad. Ez az Örök Divat.
Pósa Lajos is halhatatlan, mert Pósa Lajos se a napi divat költője volt. Ő is az Örök Divatnak dolgozott. Le nem írt soha egyetlen sort se, amiről nem hitte, hogy mindörökre szép marad. Le nem írt soha egyetlen sort se, amivel fintort mutatott volna a régi szépnek.

Kiről és miről írta Pósa Lajos halhatatlanságának szálláscsinálóit, örök-friss munkásait: verseit?
Írt az élő Istenről, az édes Anyáról, a tápláló Hazáról, a szeplőtelen Zászlóról, mindnyájunk Kossuthjáról, a nótában is kivirágzó boldog és boldogtalan Szerelemről és az apró gyermekek színes Örömeiről. Ó, lehetnek-e ezek a mindig megható, mindig meleg, mindig mámoros, mindig muzsikáló, mindig magyar és mindig mosolygó költemények a Napi Divat múló alkotásai?
Míg nem múló Divat az Isten őszinte imádása, az édes anya ragaszkodó szeretete, a haza ölelése, a zászló becsülete, Kossuth tisztelete, a nóta muzsikája és a gyermekek becézése a magyar
földön: Pósa Lajos addig meg nem hal…

És mindezek fölött…
Aki a három esztendős gyermeknek is tudott irodalmi értékű, bűbájjal zengő verseket írni: meghalhat-e az a költő?
Daloljátok mindnyájan a dalt: Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál,
– Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy harangja,
– Eszem azt a kis kezedet, – Volt nekem két ökröm, két szép villás szarvú, – Szőke kislány, csitt, csitt, csitt! – Elragadta a galambomat a Balaton tőlem, – Siófokra megy a hajó, – Nem jó mindig,
minden este a fonóba eljárni, – Tejben mosdik a galambom, ha fölkel.

Tudjátok, ki írta ezeket a dalokat?
Pósa Lajos írta…
Meghalhat-e az a költő, aki ezeket a dalokat írta?
Nem halhat meg, nem hal meg soha, soha!

Mikszáth Kálmán mondta s jól mondta, hogy Pósa Lajos minden író-kortársának híre-neve elveszhet, de Pósa Lajos élni fog, míg magyarul beszélnek a magyar földön.
S aki úgy ismerte Pósa Lajost, mint e sorok írója, és bizonyosan tudja, hogy nála tisztább, hűbb és igazabb ember és magyar alig dalolt még a mi boldogtalan szép országunkban: még rendületlenebbül hisz az ő halhatatlan nagyságában.

Szerényen és boldogan ezekkel a gondolatokkal koszorúzom meg Pósa Lajosnak
a Városligetben most felállított szobrát.

(1930)

Vasárnapok – Hétköznapok, Singer és Wolfner, 1939?