2010. február 8., hétfő

Móra Ferenc írása 1929-ből

„…A magyarságnak éppen az a baja, hogy nem politikus nemzet, és még ma se értette meg, hogy minden polgár élete a politikán fordul meg. Nem azon, hogy milyen szorgalmasan túrja a földet, és hogyan tudja gyűjteni a vagyont, hanem azon, hogy milyen politikával kormányozzák az országot, s hogy meg tudja-e ez a politika őrzeni az ő összecsorgott verejtékét.

Hiába mondja, hogy ő nem törődik a politikával, és oktalanul is mondja: mert a politika törődik ővele, és meg is találja, mikor szüksége van rá. Megtalálja és learatja, amit ő vetett, elveszi vagyonát, és ha sor kerül rá – hiszen végelemzésben a háború se más, mint politika -, elveszi az életét. Igaz, hogy az is kiszolgáltatottja a politikának, aki törődik vele, de ha mindenki törődnék, ha mindenkinek fontos volna az, hogy ki beszél, és mit beszél az ő nevében, akkor kiderülne, hogy az országoknak nincs végzetük, az országoknak csak jó, vagy rossz politikájuk van.

Igaz, némelyik ország még ennyire sincs, némelyik országnak még politikája sincs, csak politikusai vannak….”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése