Én is éltem... vagy nem élet
Születésen kezdeni,
És egynehány tized évet
Jól-rosszul leküzdeni?
Én is éltem... az a sajka
Engem is hányt, ringatott,
Melyen kiteszi a dajka
A csecsemő magzatot.
Első nap is oly borultan
Hajola reám az ég!
S hogy nevetni megtanultam,
Sírni immár jól tudék;
Sohase birám teljébe'
Örömeim poharát;
Az ifjuság szép kertébe
Vas korláton néztem át.
Félve nyúltam egyszer-máskor
Egy rózsát szakasztani:
Késő volt -- a rázkodáskor
Mind lehulltak szirmai.
Keresém a boldogságot,
Egy nem ismert idegent:
Jártam érte a világot --
S kerülém ha megjelent.
Vágytam a függetlenségre,
Mégis hordám láncomat,
Nehogy a küzdés elvégre
Súlyosbitsa sorsomat:
Mint a vadnak, mely hálóit
El ugyan nem tépheti,
De magát, míg hánykolódik,
Jobban behömpölygeti.
Álmaim is voltak, voltak...
Óh, én ifju álmaim!
Rég eltüntek, szétfoszoltak,
Mint köd a szél szárnyain.
Az az ábránd -- elenyészett;
Az a légvár -- füstgomoly;
Az a remény, az az érzet,
Az a világ -- nincs sehol! --
Nem valék erős meghalni,
Mikor halnom lehetett:
Nem vagyok erős hurcolni
E rámszakadt életet.
Ki veszi le vállaimról...
De megálljunk, ne, -- ne még!
Súlyos a teher, de imhol
Egy sugár előttem ég.
Szende fényü szép szövetnek, --
Mely egyetlen-egy vigasz, --
Szerelemnek, szeretetnek
Holdvilága! te vagy az.
Elkisérsz-e? oh, kisérj el --
Nincs az messze -- síromig;
S fátyolozd be derüs éjjel
Aki majd ott álmodik!
(1852)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése