Te alkottál végtelennek,
Mert úgy tetszett a szívednek --
Lelkem törékeny edénye,
Mert akartad, testet öltött,
Újra, újra kiüríted,
S friss élettel újratöltöd.
Ezt a kicsiny nádtilinkót
Mindenütt hordod magaddal
És betöltöd a világot
Örökké új dallamokkal.
Kezed halk érintésére
Szívem bilincse lepattan,
S ujjongó szavak születnek
Arra, ami mondhatatlan.
Amit adsz, oly véghetetlen,
Hogy nem fér el két kezemben --
Évek tűnnek, korok múlnak,
Folyton töltesz dús kezekkel,
De az edény nem telik meg,
S ahova tölts, mindig lesz hely.
(Zoltán Vilmos fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése