Juhász Gyula: Örökség (prózai írások)

MÓRA FERENC EZEREGY ÉLETE

A lebontott szülőház

Ha én valami múltszázadbeli literátor lennék, azzal kezdeném az egészet, hogy 1879. július 19-én ragyogó üstökös jelent meg Kiskunfélegyháza fölött. De hát én csak amolyan gyalogjáró ember vagyok, Móra Ferenc se szokott kacérkodni az üstökössel, éppen ezért egyszerűen bejelentem, hogy az említett napon nagy volt az öröm Félegyházán a Daru utcában, mert Móra Mártonnak a felesége, Juhász Anna egészséges fiúgyermeket szült, akit Ferenc névre kereszteltek. Gazdagszívű, szegény szűcs volt Móra Márton, tömérdek gonddal-bajjal nevelte föl kis családját. Az idősebbik gyerek, az István, tizenhat évvel előzte meg a Ferkót. Szelíd és csöndes kiskunok voltak, de a Ferkó különösen komoly és szótalan gyerek. Nem messze tőlük, az ódon templom mögött állott a földszintes ház, amelynek a helyén Petrovics mészáros és korcsmáros Sándor fia töltötte gyermeksége legszebb idejét és hallgatta dajkája dalát, a Cserebogár, sárga cserebogárt. Ezen a tájon játszadozott a kis Móra Ferenc is a Barta-gyerekekkel, itt röpítette az első sóhajt és az első sárkányt.

Nagyon jámbor elemista lehetett, mert Horváth tisztelendő úr, aki Sodorna és Gomorra mellett Herculanum és Pompeji sorsát is elmesélte a hittanórán, a tízéves fiút el akarta vinni Kalocsára a jezsuitákhoz, hogy egy új Pázmány Pétert faragjanak belőle. (Különös véletlen, hogy Ady Endre is pap akart lenni Kalocsán, életének egy furcsa fokán.) Az édesanyja már kimosta ingeit, megfoltozta ruháit a fiúnak, de mire a nagy nap hajnala fölvirradt, holtan találták Horváth tisztelendő urat a parókián.

Móra Ferenc tehát tovább tanult a szülővárosában, és titokban megírta az első verseket is. A millennium parádés évében jelent meg először a nyilvánosság előtt, az Új Időkben, de álnéven. A Móra nevet egyelőre illő tisztelettel átengedte István bátyjának, akinek Földszint című első szép verseskönyve után némelyek a Petőfi koszorúját ígérték. (Az ígéret azonban ígéret maradt.)

A szülőház, amelytől Móra Ferenc a középiskola után búcsút vett, ma már csak emlékben él. Lebontották, mint ahogy nálunk általában a nemzeti sportok közé tartozik a költők szülőházának lebontása. Pindaroszét még az ellenség is megkímélte, de nálunk félnek tőle, hogy a példa vonz és még egy költőnek kedve támad, hogy megszülessék benne. Könnyű volt Tömörkény Istvánnak - mondogatta egy szegedi poéta, amikor Dugonics András szülőházának lebontása után az övére került a sor -, Tömörkény a ceglédi állomáson született. Az állomásokat pedig bajosabb lebontani.


A nagy pályatévesztett

A pesti egyetemi tanulmányok elvégzése után (miközben az újságírás előízét is érezte egy darabig, mint a Magyarország korrektora) a komoly tanári pályára lépett Móra Ferenc, éspedig Felsőlövőn, a század első két esztendejében. Főleg természettudományokra tanította a felsőlövői ifjúságot a fiatal segédtanár, akinek hatvanhat forint és hatvanhat krajcár volt a fizetése. De mivel a katonasággal is akadt eligazítani valója és mert házasodni is készült, gondolt merészet és nagyot: Szegedre pályázott főigazgatósági tollnoknak. (Ez időben már egy költő működött e téren: a váradi Dutka Ákos.) De Platz Bonifác, aki pap létére nagy ellensége volt Darwinnak, úgy látszik, a költőkkel szemben is tartózkodó álláspontot foglalt el. Túlságosan beajánlották neki Móra Ferencet, aki akkor már versben és prózában szolgálta az irodalmat. Hiába volt életében először és utoljára audiencián bátyjával együtt Móra Ferenc, nem jelölték a tollnoki állásra és így történt, hogy 1902-ben a szegedi sajtó munkásai közé állott be, a Szegedi Naplóhoz, amelyet Engel Lajos adott ki, és Kulinyi Zsigmond és Békefi Antal szerkesztettek. Ennek a lapnak olyan jó híre és olyan nagy tekintélye volt abban az időben a magyar vidéken, mint a Daily Mailnek vagy a Corriere della Serának. Mikszáth és Gárdonyi asztala állott a redakciójában, és ehhez az asztalhoz Tömörkény mellé Móra Ferenc is letelepedett. A bűvös asztal ott is marasztotta Szegeden és vitte, lassan, de biztosan, előre.

(Megint egy furcsa véletlen, hogy éppen Ady Endre is jelentkezett az időben a Szegedi Naplónál, és kis híja, hogy nem őt ültették le a Mikszáth asztalához.)


A város mindenese

Közigazgatási riporternek szerződött le Móra, hatvan forint volt a fizetése, de csakhamar ő lett a lap mindenese. Békefi födözte föl benne a költőt, aki Csipke néven hosszú esztendők során minden vasárnap jelentkezett, mint az újság ünnepi kalácsa. Móra Ferenc 1902-ben adta ki első könyvét, Az aranyszőrű bárány címen, kedves, derűs verses mesét Mátyás király korából, amely később, a Petőfi Társaság egy ünnepi ülésén a legmagasabb hallgató tetszését is megnyerte. Huszonöt éve jelent meg tehát az első Móra-könyv, csöndesen, minden különösebb feltűnés nélkül. Mint ahogy csöndesen, minden különösebb feltűnés nélkül dolgozott tovább a szegedi művelődés mezején Móra, aki hamarosan fészket rakott Szegeden, elvette szíve régi választottját, Walleshausen Ilonkát, aki nemcsak méltó élettársa, de egyben írótársa is lett, hiszen Móra Ferencné írta a legjobb szegedi szakácskönyvet. 1904-ben Móra a Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum őre lett, 1917-től kezdve igazgatója. Amit Tömörkény nem egészen dicstelenül kezdett, azt ő folytatta teljes dicsőséggel. Különösen a régiségtár és a néprajzitár páratlan gazdagsága és eredetisége az ő érdeme, de a Közművelődésnek emelt tiszaparti palota minden egyes szöglete az ő lelkének és kezének gondosságát és pontosságát hirdeti.


A gyermekek barátja

Jöttek és mentek az évek, a béke csöndes és a háború hangos évei, Móra rendületlenül állott a poszton, írt, olvasott, tanult, dolgozott. Ő lett a mindenttudó Szegeden. Polihisztora az összes tudományoknak. A hivatalos életrajzában olvasom, hogy leginkább zoológiával és archeológiával foglalkozik.

De ha botanikáról van szó, akkor ő Linné és De Candolle tudományában otthon van, ha csillagászatról beszélnek, akkor ő Kopernikus és Flammarion mesterségében teljesen tájékozott, hogy az okkult ismeretekről és az erotikus irodalomról ne is szóljunk.

És közben egyre jönnek ifjúsági könyvei, meséi, regényei. A legnehezebb műfajt választja magának, de a jobbik részt, mint az evangélium mondja: a gyermekeknek ír.

Az öreg diófákról, a Mindenki Jánoskájáról, a Csilicsali Csalavári Csalavérről, a Kincskereső kis ködmönről, a Filkóról mesél a leghálásabb és - a legfinnyásabb olvasóknak, és ezek egyszerre a szívükbe fogadják és nem győzik hallgatni. Egyszer, makói tanár koromban, népszavazást rendeztem az alsó osztályokban, hogy melyik a legkedvesebb olvasmány?

Nagy szótöbbséggel győztesen elsőnek került ki a versenyből a Rab ember fiai, Móra Ferenc ifjúsági regénye Apafy Mihály fejedelem idejéből.

Akadt olyan fiú, aki szóról szóra elmondotta az egész könyvet, és ha valahol elakadt vagy hibázott, mindjárt egy csomó kéz emelkedett a levegőbe: - Nem úgy van, tanár úr kérem! Ezenkívül én még egy olvasmánynak láttam ilyen mély és erős hatását az iskolában: A kék madár meséjének.

Móra és Maeterlinck - egészen jó társaság.


A legendás dolgozó

Kitört a nagy háború, és az egyetlen újság a magyar vidéken, amely az első órától fogva végig a vezető helyen mindig a békét siratta, mindig a magyar vért sajnálta, mindig a jövőt féltette, a Szegedi Napló volt. Móra Ferenc írta ezeket a szó legnemesebb értelmében vett pacifista vezércikkeket, amelyek a maguk hazai családi körében éppen úgy szolgálták az emberiség ügyét, mint Romain Rolland tiltakozásai a nagyvilágban. A háborúban a tollal küzdők sorában a legtisztább magyar hősök egyike volt a mi Móra Ferencünk.

Tömörkény halála után (1917) egészen az ő birodalma lett a szegedi Kultúrpalota, ahová hetedhét országból zarándokolnak a hívek: tanulni és gyönyörködni. Ő pedig ott üldögél szivarszó mellett a csöndes irodában, és dolgozik tovább. A jövendő Móra Ferenc száz év múlva nagy zavarban lesz majd: hova tegye, hogyan osztályozza azt a tömérdek Móra Ferencet, aki itt alkotott és munkálkodott.


Az aradi vértanú

Még a színpaddal is megpróbálkozott, de eddig éppen csak a névjegyét adta le kétszer. Makón mutatták be Csőszfogadás című ragyogóan mulatságos színpadi tréfáját. A színészek alig tudták végigmondani a nagy kacagástól. Réti Ödön és e sorok írója szerepeltek még az estén, előadás előtt levétették magukat a szerzők négy másik művészemberrel együtt. Mikor a nevezetes arcképcsarnok megjelent egy makói kirakatban, a tanyai népek megállottak előtte, és találgatták, kiket ábrázolhat?

- Ezök bizonyosan az aradi tizenhárom lösznek - vélte B. Papp Imre, mire a szomszédja óvatosan megjegyezte:

- De hiszen itt csak heten vannak!

- A többieket alkalmasint mán kivégezték - hagyta helyben az előtte szóló. (Igen ünnepélyes és tragikus volt a helyzet, mint a lenti ábra mutatja.)


Aranyszájú Ferkó

Külön tanulmányt érdemelne Móra Ferenc, az élő szó hatalmának embere.

Talán Dickens tudott úgy beszélni a pódiumon a közönséggel, úgy játszani a szívekkel, mint ez az Anatole France a Kiskunságról. Édesbús gordonkaszó a hangja, amelybe mintha annak a templomnak harangja is belebongana néha, amelynek muzsikáját félálomban hallgatta az a félegyházi nádparipán lovagoló csodagyermek egykor.

És amilyen csodálatos az élő beszéde, olyan különös a kézírása is ennek a Móra Ferencnek. A leggyönyörűbb hieroglifákat rója, csupa gyöngy, csupa ékesség, csak szedő legyen a talpán, aki hibátlanul elolvassa. Igazán ilyenkor látja az olvasó, milyen nagy áldás az emberiségre és külön a magyar literatúrára annak a mainzi Gutenberg Jánosnak találmánya.


Isten kezében

Móra Ferenc kincse szegedi véka alá rejtve világított, melegített egészen 1921-ig, amikor is Supka Géza kéziratot kért tőle az akkori Világ számára. Ettől fogva azután ország-világ megismerte, megszerette, és hogy ma mit jelent nekünk, szegény magyaroknak ez a mi kincsünk, arról ne én beszéljek, arról egy egész ország tesz most vallomást neki.

Én inkább még azt mondom el, hogy Tömörkény István, holtig jó gazdája, hogyan mentette meg két ízben is "véletlenül" Móra életét a mi számunkra. Egyszer a telefonhoz hívta sürgősen a "bojtárját", aki alig lépett az igazgatói irodába, a könyvtárteremben lezuhant a többmázsás bronz Ferenc József-mellszobor, éppen Móra Ferenc hűlt helyére, az íróasztal mellé. (Ebbe a Ferenc Józsefbe az ég villáma csapott Sándorfalván, azért helyezték a megrokkant bronzot a múzeumba.) Más alkalommal pedig csöngetett Tömörkény Mórának, aki az anyakönyvtár emeletén rendezgette az exlibriseket. Móra sietett a gazdája hívó szavára, eközben a felső polc leroskadt és megint csak a könyvtáros hűlt helyére dőltek le a könyvek, rettenetes dördüléssel, mint a Sámson oszlopai.


Éljen a jubiláns!

Mosolyogva mondja ezt ma már a szelíden szivarozó jubiláns, akinek egyszerű és mégis olyan csodálatos élete karmája ott van abban a kis könyvtárban, amely Móra Ferenc összes műveit adja a magyar olvasónak, aki őszinte szívből kívánja, hogy a szivar még nagyon sokáig jól szeleljen, a kis unoka sok örömet szerezzen, és hogy Jókai és Mikszáth még igen-igen hosszú ideig várjanak erre a hatalmas harmadikra abban a magyar Pantheonban.

Literatura, 1927. november.