2010. január 7., csütörtök

Czóbel Minka

Czóbel Minka (Anarcspuszta, 1855. június 8. – Anarcspuszta, 1947. január 17.) magyar költőnő, a szimbolizmus első hazai képviselője.


Egy nagybirtokos család gyermekeként született a Szabolcs megyei Anarcson, felmenői közt találjuk Orczy Lőrincet, a generális-költőt, aki Bessenyeiék fölvilágosodott mozgalma mellé állt. Szülei gr. Vay Éva és Czóbel Imre, testvérei István és Emma. Beutazta Európát, a Sorbonne-on végzett Párizsban. A századfordulóra családja elszegényedett. Az 1910-es évektől alig mozdult ki falujából, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy még életében elfeledték Czóbel Minkát, a századfordulós modern líra és Ady egyik előfutárát.

Írni sógora, Mednyánszky László festőművész biztatására kezdett. Később szintén ő mutatta meg írásait Jókai Mórnak és Justh Zsigmondnak. Kedvező kritikákat kapott, így 1890-ben megjelent első verseskötete is Nyírfa lombok címmel.

Györgyi Giergl Alajos: Czóbel István, Emma és Minka, 1857


Elsők közt írt Magyarországon szabad verseket és vette át a francia dekadensek stílusát, emiatt a Nyugat egyik előfutárának tarják. Mire ötvenéves elmúlt Ady olvasta néhány művét, aki úgy nyilatkozott róla, hogy nem igazán érti, ezért nem tud lelkesedni érte.

Kihasználva, hogy szinte anyanyelvi szinten beszélt franciául, angolul és németül számos műfordítás köthető nevéhez. Ő fordít először hazánkban Verlaine-verseket. Magyarról németre fordította Az ember tragédiáját, angolra Petőfi több költeményét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése