Tollas Tibor: Visszatérők

Visszatér mind, ki nagyon szeretett.
A sírból is, mint Jézus egykoron.
Ki tudja, lelkek erdő-sűrűjében
Vele mikor és hol találkozom?

Ki tudja, hányszor lopja be süket
szívünkbe síró kisdedként magát?
Kerek szemének fölfénylő kútjából
a tegnap meghalt mosolyog rád.

Tán egy voltál te is azok közül,
ki visszatérve újra testet ölt?
Bolyongsz, majd egyszer rég-ismerősként
köszönt az ismeretlen messze föld.

Már jártál itt, a mélyzöld gesztenyék
fehér gyertyái rád derengenek,
kapuk alól egy arc villan feléd,
mint hű társak, hívnak a kék hegyek.

Egy illat érint, földbe hullt nyarak
édes ízén át valaki izen.
Bölcsőd előtt ez volt tán otthonod?
Ha mondanád, nem hinné senkisem.

Csak állsz magadban, szédülten forog
körülötted minden, lassan elmerül
az ismerős táj, hangok, emberek...
s te bolyongsz tovább, ismeretlenül.

Kecskési Tollas Tibor (Nagybarca, 1920. december 21. – München, 1997. július 19.) „költő, a Nemzetőr főszerkesztője, az emigráció fennmaradását és a magyarság megmaradását szolgáló kovász-ember, gyújtó hatású szónok, eredményes szervező”.

1920. december 21-én született a Borsod megyei Nagybarcán. Ősei között szerepel Kossuth-katona. Katonai iskolákban tanult (Soproni Honvéd Reáliskola, Ludovika Akadémia). 1941-ben hadnaggyá avatták. A II. világháborúban, és utána még két évig honvédtisztként szolgált.
1945 tavaszán mindkét kezére megsebesült.
1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták, a népbíróság elítélte; 9 évig a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai bányamunkatáborban raboskodott.
1956 júliusában szabadult, az 1956-os forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vett részt. 1956. december 1-jén egykori rabtársaival (Füveskert-csoport) megalapította az egyik legnagyobb hatású emigráns irodalmi lapot, a Nemzetőrt, melynek negyven éven át főszerkesztője volt.
Azok közé az alighanem kisebbségben lévő szerencsések közé tartozik, akik még megélték a szovjet csapatok kivonulását, és ideiglenesen vagy véglegesen hazajöhettek az emigrációból. 1997. július 19-én halt meg Münchenben, a nagybarcai temetőben nyugszik.