Az élet elfut, vissza sohse fordul,
s nagy léptekkel jön a halál mögötte,
s minden, mi van, mi volt s mit sűrű ködbe
rejt a jövő, lelkemben búra torzul.
Fáj emlékezni és fáj várni zordul,
így is, úgy is rossz: ó, ha nem gyötörne
üdvösségemnek gondja, összetörve
megfutnék onnan, hol fogam csikordul.
Múltjában semmi jó, de mennyi bánat
érte e bús szívet, előre nézek:
hajóm szelek hánytorgatják az árban,
a kikötőben balsors várja, fáradt
kormányosa, ledőlt árbóc, kötélzet
s a drága fény kihúnyt, mit úgy csodáltam.
/Sárközi György fordítása/
Francesco Petrarca
(1304. július 20. – 1374. július 19.)
az egyik legnevesebb itáliai reneszánsz költő.
Eredetileg Daloskönyve (Canzoniere) elé Petrarca a „Vulgáris nyelven írt dolgok töredékei” (Rerum vulgarium fragmenta) címet illesztette, mellyel a kötetnek különböző időkben született darabjaira és a költői léleknek arra a „széttöredezettségére” is utal, amely a szerelem szenvedélyének következménye.
A költő élete fő művének mégis csak az Africa című, latin nyelven vergiliusi modorban megírt, Scipio Africanus-ról szóló eposzát tartotta. E műve befejezetlenül maradt, kilenc ének készült el belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése