Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz

Pest, februárius 10. 1848.

Kedves Jankóm!

Az eső esik, a hó olvad, mindamellett is nagy a sár. Bocsáss meg, hogy esőben-sárban végeztem Murány ostoba... akarom mondani ostroma ügyében. A cenzor három versszakot meg akart benne gyilkolni, ott ahol arról beszélsz vagy beszélteted Máriát, hogy nézzünk csak a szegény romlott cseh szomszédig stb, azt fogta rá, hogy ez alluzió a mostani politikai viszonyokra, de én bizonyossá tettem, hogy nem lehet az, már csak azért sem, mert szerzője olyan szamár paraszt, akinek fogalma sincs politikáról és viszonyokról; denique a kapacitáció köszörűkövén megtompítottam gyilkos szándékú tőrét, s kedves rajkód életben és tökéletes épségben maradt, nemhogy meg nem ölték, hanem még csak zsidóvá sem lett, azaz környül sem metéltetett. És ezt nekem köszönheted, mert a cenzor az öreg Rezseta volt, az öreg Rezsetával pedig csak én tudok beszélni. Tőle a nyomdába mentem, s ott is végeztem. Olyan formában nyomják, mint János vitéz első kiadása, ivét 22 pengőért szép velinpapiroson 1000 példányban. A nyomtatási költség és a bekötés mindössze mintegy 130 pengő, ára 40 p. kr. lesz, s így levonva a nyomdai költséget és a könyvárusi procentet, tiszta hasznod lesz, ha az 1000 példány elkel, körülbelül 400 pengő. Ha akarod, e 400 pengőt a legközelebbi alkalommal saját erszényemből elküldöm, csak arról az egyetlenegyről biztosíts, hogy addig a legközelebbi alkalomig megnyerem a nagy lutrit. - Shakspearet erősen fordítjuk Vörösmartyval; én e hónapban bevégzem Coriolanust, már a negyedik felvonás vége felé járok, Vörösmarty Lear-ez. Én Coriolánon kivűl még okvetlen lefordítom Rómeót, Othellót, III. Richardot, athenei Timont, Cymbelínet s talán IV. Henriket és a téli regét; Vörösmarty Learen kivűl Macbethet, Hamletet, Violát, a nyáréji álmat s még nem tudom mit. Hirdették, hogy a könyvkiadó társulat megveszi fordításainkat, de nem igaz. Ugy volt, hogy megveszi, hanem megint mást gondolt, mint olyan jóféle magyar társulat. Most azt az ajánlatot tette, hogy kinyomatja (persze a jövedelemből aztán levonja a költséget) és procent nélkül árultatja. Már most majd meglátjuk, hogy leszünk. Hát te meddig vagy a windsori víg dámákkal? úgy-e baromi veszekedett munka? Küldj legközelebb az én számomra János királyból[1] egy kis mutatványt, én is küldök neked a másik lapon Coriolanból, megláthatod belőle, mennyi szabadságot veszek mind a külsejére mind a belsejére nézve; ugy hiszem, a magyar nyelvtől nem igen kívánhatni ennél többet, már ez is óriási feladat. Néhol egy-egy sorral hosszabbra jövök ki, de ezt a híres Schlegel is teszi, pedig ő német, s angolból németre fordítani a magyarhoz képest valóságos gyerekjáték. - Lehellel hallgatok, míg Coriolánt el nem végzem, akkor egész erővel belekapaszkodom; 37 strófa van meg belőle, 8 soros. - Előbbeni levelemre még nem feleltél, tán ez az első alkalom, hogy emberi lénynek kétszer irok egymásután. - Hogy vagytok? persze jól; mi is, rettentő dicsőséges boldog életünk van, de azért nem feledjük Szalontát, hát ti Pestet? Kész-e mán Tholdy, hé? iparkodj, mer' a saraglyádba hányok, ha Pestre jősz; készíti már komámasszony az elemózsiát az utra? siessen, kedves komámasszony, az isten áldja meg, avval a libapecsenyével, a sonkával és a pogácsával... Laci, te meg ne pityeregj aztán, ha eljön apád, lásd Julcsa nem sír, hiszen nem lesz itt apátoknak semmi baja, legfölebb a pénzét lopják ki a zsebéből, az megesik az olyan ostoba falusi emberen. Azért, öcsém Jankó, sok pénzt ne hozz magaddal, beéred egypár száz pengővel. Isten megáldjon!

Barátod
P. Sándor