Jártam én koromban, hóban, húzott az álom.
Mást kerestem s mellém te álltál,
kardél mellett felnõtt virágszál,
sebzett virágom.
Húszévem elveszett, s érzem, te lész a vígasz.
Mord kültelken, hol a füst szárnyal,
szádról szóló harmonikáddal
föl-fölvidítasz.
Engem a szépség, a vígság csodásan éltet.
Érte égek, hogy megmaradjak,
bár úgy kelljen szívnom, mint rabnak
kócból a mézet.
Köröttem kúsza az élet, kúsza a sorsom.
Vértezz hittel, hûséggel állig,
akkor én a haláloságyig
belédfogódzom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése