Babits Mihály: A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,

első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.

Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

A Nyugat első nemzedékének tagja.

Karinthy modorában: Szekszárdon született, színésznőt szeretett...Babits személyiségét kettősség jellemzi egész életében: az alapvetően elzárkózó, sziget-magatartás váltakozik a megítélő, közösségért elkötelezett magatartással. Az elefántcsonttorony a világítótoronnyal.

Milyen Babits képünk van nekünk?
Szekszárd, szőlőhegyek, szikár, komoly, tekintélyes ember. A Nyugat szerkesztője, a Baumgarten-díj kuratóriumának vezetője, klasszikusok fordítója, belső fájdalmak, betegség, de mindemellett olyan ember, akit nem hagy érintetlenül a magyarság sorsa: Trianon, a népiesek törekvései, a közösségért érzett felelősség.

A Jónás könyve, Jónás imájával együtt, a babitsi életmű utolsó darabja (1938). Ezután már csak egy fordítás, illetve a "beszélgetőfüzetek" vannak hátra 1941-ben bekövetkezett haláláig.
Ilyen szempontból Jónás könyve létösszegzésnek is tekinthető.